Gimnázium

Gimnáziumi osztály (kódja: 0001)

A gimnáziumunk története

Az intézmény 2015-től minden évben indít négyosztályos gimnáziumi osztályt is. Az elmúlt tanévekben az első két évfolyam végzett már, eredményeikre igen büszkék vagyunk.

A magyar gimnáziumok elvárt teljesítményszintjét szépen hozták a tanulók mind matematikából, mind szövegértésből. Átlag feletti teljesítmények is vannak a tarsolyunkban több évfolyamom. Mindkét végzett osztály az évfolyama egyik legjobb érettségi átlagával zárt, közülük számos remek emelt szintű érettségi eredménnyel. A végzettek közel 40%-a középfokú nyelvvizsgával is rendelkezett, így nem lepődtünk meg azon, hogy 45%-uk folytatásnak a felsőoktatást választotta, 30%-uk pedig a Rákóczi érettségi utáni szakképzésein tanult tovább.

 

gim02

A figyelemreméltó tanulmányi munkájuk mellett a legtöbb közösségi eseményünknek is aktív résztvevői a gimnazisták, legyen szó ünnepségekről, rendezvényekről vagy akár a színjátszó kör előadásairól. Követhettük diákjainkat egy kereskedelmi televízió közgazdasági vetélkedőjének televíziós adása során, de ott lehettünk velük az egyik leghíresebb budapesti egyetem versenyének döntőjében is.

A gimnáziumi képzésünk legfontosabb célja a sikeres közép, vagy emelt szintű érettségi megszerzése, amelynek birtokában nyílnak ki a legkeresettebb felsőoktatási intézmények kapui.

A gimnazistáink által előszeretettel választott felsőoktatási irányok a gazdasági, informatikai, műszaki, egyre népszerűbbek a humán szakok is, de nem kevésbé kedvelt a logisztika, kereskedelem, szállítmányozás területei sem. Akinek egyértelműen az egyetemi továbbtanulás a célja, annak a gimnázium lehet a jó döntés, de annak is lehet ez a járható út, aki még évekkel el szeretné halasztani az életpályájáról szóló nagy elhatározást.

 

A gimnáziumunk szakmai alapjai

A gimnáziumi képzésünk szakmai alapját a NAT által előírt négyévfolyamos gimnáziumi tanterv adja bővített matematika és idegen nyelv óraszámmal. Ezt alakítottuk át, formáltuk egy kicsit egyedivé, hoztuk létre így a mi tekós gimnáziumunkat. Olyan gyakorlatias tudást adtunk hozzá, amely a középiskolából egy modern világba kilépő fiatalok számára nélkülözhetetlen.

A gimnazisták 9-10. osztályban még ugyanazt tanulják, de a 11. évfolyamtól már választhatnak az iskola által kínált egyedi lehetőségek közül. A választásukat, elképzelésüket a 10. évfolyam végén mérjük fel.

 

Specializáció

Akik az érettségi után elsősorban a felsőoktatási továbbtanuláson gondolkoznak, a felsőoktatási intézmény felvételi tantárgyaival, a megcélzott diplomával összefüggésben választhatnak specializációt. A specializáció magasabb óraszámban jelenti a meglévő, vagy új tantárgyak tanulását, új tartalmak elsajátítását. Célja a szélesebb látőkör kialakítása és a továbbtanuláshoz szükséges emelt szintű érettségi vizsgára való felkészülés.

 

A legnépszerűbb választási lehetőségek a rájuk jellemző tantárgyakkal:

  • Informatikai specializáció (informatika)
  • Közgazdasági specializáció (gazdasági ismeretek, informatika)
  • Idegen nyelv specializáció (angol/német nyelv)
  • Humán tudományok specializáció (magyar nyelv és irodalom/történelem)
  • Reál tudományok specializáció (fizika/kémia/biológia/földrajz)

A mindenkori tanulói igények és a lehetőségek alapján akár új irányok bevezetésére is módja van az intézménynek.

Azoknak a gimnazistáknak is kínálunk specializációs lehetőséget az érettségi tantárgyakból, akik nem feltétlenül lépnének tovább a felsőoktatásba, hanem az érettségi utáni kétéves technikusi szakmakínálatunkból választanának. Minden diákunknak lehetősége van erre, ebben az esetben a specializáció elsősorban nem többlet tananyagról szól, hanem a meglévő tudás további gyakorlásáról a középszintű érettségi magabiztos megszerzése céljából.

Egyebek:

Minden tekós tanulónak lehetősége van az érettségi bizonyítványa mellé az iskola által kínált ECDL, EBC*L és a CISCO nemzetközi bizonyítványok megszerzésére is.

 

 

gim01

gim05

 

gim03

gim04

Please publish modules in offcanvas position.