Az orosz klasszikusok nyomában

oroszverseny 8
           Ennek eredményeképpen jutott az Ádám Viktória, Halasi Laura, Léder Vanda és Szabó Kitti alkotta csapat csapat a szeptember 20-21-én a Lakitelek Népfőiskolán megrendezett döntőbe. A versenyzők előfeladatot is kaptak a nyárra : orosz irodalmi (ismét Dosztojevszkij és Puskin), történelmi (II. Katalin, Pugacsov) és művészeti (Repin) témákban közel 2000 oldalt kellett elolvasniuk,  most pedig ezekről számot adniuk a két nap során, nyolc feladaton keresztül.

oroszverseny 7

          Az eredmény egy hetedik helyezés (holtversenyben) -- s hogy valóban az ország elit gimnáziumai közt, annak illusztrálására álljon itt a végső rangsor:

       1. Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium, Budapest
       2. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém
       3. Lovassy László Gimnázium, Veszprém
       4. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziuma, Budapest
       5. Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium, Kapuvár
       6. Mikszáth Kálmán Elméleti Líceum, Pásztó
       7. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium
           Raoul Wallenberg Szakgimnázium, Budapest
      9. Vetési Albert Gimnázium 2. csapata, Veszprém
      10. III. Béla Gimnázium, Baja


                                                 Balog Lajos felkészítőtanár

 
 
 

Please publish modules in offcanvas position.