Október 22-én délben indultunk háromnapos kirándulásra iskolánk épülete elől Nagyváradra.
Az utazás és a határon való átkelés zökkenőmentes volt. Tudatosan választottuk a méhkeréki átkelőt, mert nem szerettük volna időnket a várakozással feleslegesen tölteni, bár a többször is eltévedtünk, így az estére tervezett városnézésünket nem tudtuk megtartani.
Másnap a reggeli elfogyasztása után délelőtt 10 órakor Takács Zoltán a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium történelem szakos tanára várt bennünket a Nagyvárad, Római katolikus püspöki palota épülete előtt. Meglepetésünkre Zolival együtt a Duna Televízió stábja is várt bennünket. Udvariasan megkérdezték, hogy végigkísérhetnek-e minket városnéző túránkon. Természetesen a diákok megkérdezése után beleegyeztünk.
Először a székesegyház történetét ismertük meg, majd ezután a templomi belsőben gyönyörködhettünk. Az oltár előtti lépcsősoron csoportképet készítettünk.
Ezután busszal közelítettük meg a belvárost. Leparkoltunk a várhoz közeli parkolóban és elsétáltunk a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium épületéhez. Itt találkoztunk az iskolaigazgatóval és néhány nagyváradi diákkal. Az iskola udvarán szintén csoportképet készítettünk.
Továbbsétáltunk a főtér felé, útközben megtekintetettük az 1848-49-es szabadságharc elfeledett vértanújának Szacsvay Imrének a szobrát. Itt adtunk interjút a tévéstábnak, akik ezután elköszöntek tőlünk.


Ezután az impozáns főtérre sétáltunk, amely a két világháború között nevet cserélt: Egyesülés tere lett és az a jelenlegi neve is. A tér közepén egy lovasszobor áll, amely Mihai Viteazult ábrázolja. A teret körülvevő épületek Városháza, Görög katolikus püspöki palota, Sf.Ierarh Nicolae görög-katolikus templom, Holdas templom, Fekete sas palota és a Szent László templom lenyűgözte a diákokat.
Ezután az éppen felújítás alatt álló a park közepén lévő kicsiny emlékmúzeumot néztük meg kívülről.
Az épület előtt van Ady mellszobra, idegenvezetőnk itt mesélt a diákoknak Ady életéről és költészetéről.
Itt búcsúztunk el Takács Zoltántól, aki végigkalauzolt minket Nagyváradon, ezúton is köszönjük munkáját.
A fárasztó séta után elindultunk túrázni, a nagyvárad környéki erdőkbe. Elgyalogoltunk Püspökfürdőtől Betfiáig. Felmásztunk a kissé rozoga kilátóba, leereszkedtünk a meredek sziklás domboldalon. majd élményekben gazdagon tértünk haza.


Másnap megismerkedtünk a vár történetével:
„A vár olasz építészek keze munkáját dicséri, hiszen jelenleg közép Európa legjobban megőrzött, az olasz újjászületés jegyeit magán viselő, vára. 1092-1557 között a Római katolikus püspökség fennhatósága alá tartozott, ami alatt jelentős vallási és kulturális központtá nőtte ki magát. A katolikus templomában és a temetőjében nem kevesebb, mint 7 király talált örök nyugalomra: László király 1095 július 25-én halt meg Zólyomban, testét valamikor később 1130-as évek körül hozták Nagyváradra, II Andrást 1235-ben temették el Nagyváradon, majd később átvitték Egresre, 1131-ben temették el II István királyt, IV László is itt talált örök nyugalomra, miután Keserüben 1290-ben meggyilkolták. Nagyváradon temették el1319-ben Beátrix királynét is, I Károly második feleségét, Mária királynét 1396-ban, akit férje Zsigmond király 1437-ban követett.
E sok királyi hant azt a legendát látszik megerősíteni, hogy a város alapítója Szent László, hiszen az ő temetését követően igen sok király is itt kívánt örök nyugalomra térni.”
A kora délutáni órákban indultunk haza. Útközben megálltunk Nagyszalontán és Gyulán is. Élményekben gazdagon tértünk haza. Szerencsére az időjárással nagy szerencsénk volt, mind a három nap alatt gyönyörűen sütött a nap. Csendes őszi napokon ünnepelhettünk és emlékezhettünk az 1956-os forradalomra nagyváradi magyarsággal.
Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását.
Médiában történő megjelenés: 2019. október 23-ai Híradó M1. 19:00. (34. perc)
https://www.facebook.com/tekohalas


