Ballagás a Tekóban

kezdokepÁprilis 27-én az esős időjárás miatt az iskola sportcsarnokában került sor a ballagási ünnepségre. A négy végzős osztályban 128 tanuló öltözött ünneplőbe, hogy az iskolazászlót követve elballagjon. A végzős diákok az elmúlt négy évre való visszatekintéssel búcsúztak osztályfőnökeiktől, majd átadták az iskolazászlót a 11. évfolyamosoknak.

A hagyományokhoz híven ebben a tanévben is számos kitüntetés adományozására került sor. Az „Év Diákja” címet Haskó János Dominik 12.a, és Bánhidi Hajnalka 12.d osztályos tanuló érdemelték ki, a „Jó tanuló, jó sportoló” címet Lintner Adrienn (12.b) és Schnürlein Andor (12.c) nyerte el, „A tehetséges diák” kitüntetést Szabó Kitti (12.a) kapta. „Rákóczi Művészeti Nívódíj”-ban Felhő Viktória (12.b), Fehér Máté (12.c), és Ádámszki Virág (12.d) részesült, míg a  „Rákóczi Kitűnősége” díjat Molnár Emma (12.d) kapta.

IMG 8056IMG 9129

2002-ben létrehozott „Vincit Virtus”, vagyis a „Győz az erény” díjat, amellyel a tanulmányi munka, a sport, a kulturális élet, a diák-önkormányzati munka valamelyikében kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók kaphatnak meg, az idei tanévben 9 diákot jutalmazott az intézmény. Kocsis Máté és Liska Andor 12.a osztályos, Forgó Lili, Karsai Fanni és Lajkó Mihály 12.b osztályos, Ádám Viktória és Horpáczi Erik 12.c, valamint Enying Luca Zsanett és Kádár Zalán 12.d osztályos tanulókat.

IMG 8686IMG 8689

Jutalomkönyvben részesült Tóth Gergő 13.a osztályos CAD-CAM informatikus tanuló, aki az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért eredményével mind a négy gyakorlati vizsgatevékenység alól mentességet szerzett.

A jutalmak átadása után Téglás László igazgató úr köszöntötte a végzősöket II. Rákóczi Ferenc példáját állítva eléjük, majd Hozdik Zsolt kanonok-plébános búcsúzott a 12. évfolyamtól.

Please publish modules in offcanvas position.