Iskolánk labdarúgó csapata a tavalyi első hely után ebben az évben második lett Sepsiszentgyörgyön.
A nyolc csapatos verseny csoportmérkőzései során az első mérkőzés a tavalyi döntőbeli ellenfél, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Liceum ellen zajlott, melyet 2-1 arányban nyert meg a Tekó, majd a következő mérkőzéseket is 2-1 illetve 5-0 arányban megnyerte, ezzel csoportgyőztes lett. Az elődöntőben a másik csoport második helyezettjével, a Mihai Viteazul Elméleti Liceummal játszott csapatunk, és 2-0-ás végeredménnyel jutott a döntőbe, ahol az ellenfél a Székely Mikó Kollégium csapata volt. A döntő elején két gyors gólt kapott csapatunk, mely nem törte meg az egységet, de a kitartó, szervezett játék ellenére sem sikerült gólt szerezni. Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve villámkapust vetett be Dózsa Zsolt edző, így hat emberrel támadva próbálkoztunk, de ez sem bizonyult eredményesnek, a kontrákból gólokat kaptunk, így 0-5 lett a végeredmény.
Így második helyen végzett csapatunk, a legjobb külföldi játékos címét Viola Máté érdemelte ki. Gratulálunk!



