Juhászné Perneki Andrea kapta a Pro Iuventute díjat

pro 10Iskolánkból Juhászné Perneki Andrea kapta a Pro Iuventute díjat.

Minden évben a 12. évfolyamos diákok szavaznak arról, hogy ki legyen az a pedagógus, aki megkapja a Szilády Áron Társaság által alapított Pro Iuventute - „az ifjúságért” díjat. Tanulóink választása 2015 után ebben az évben ismét Juhászné Perneki Andreára esett. A díjátadó ünnepségen Mohosné Sütő Anita a nyelvi munkaközösség vezetője a következő szavakkal méltatta a tanárnőt.

Juhászné Perneki Andrea 2009-ben végzett angol-biológia szakos tanárként a Szegedi Tudományegyetemen. 2012-ben okleveles angoltanár, 2013-ban okleveles biológiatanár képesítést szerzett.

Már egy évtizede tanít iskolánkban.  Fiatalos, diákközpontú gondolkodása, őszinte, nyílt magatartása a munkatársak, a szülők és a diákok szemében egyaránt megbecsült emberré teszi. Folyamatosan igyekszik gazdagítani, fejleszteni szakmai felkészültségét, rendszeresen vesz részt továbbképzéseken.

Mind angolból, mind biológiából az alapos, következetes munka jellemzi. Tevékenyen vesz részt a tanulók tehetséggondozásában és felzárkóztatásában egyaránt. Kitartó, céltudatos munkája, a diákok megfelelő motiválása az elmúlt években kiváló versenyeredmények, szép érettségi feleletek és eredményes nyelvvizsgák formájában öltött testet.

pro 9pro 13

2013 óta osztályfőnök, mely feladatát a többihez hasonló lelkesedéssel látja el. Hogy milyennek látják a diákok a tanárnőt, mondják el ők maguk:

„Rendkívüli osztályfőnök, első osztályát 5 éven keresztül nevelte. Jóban-rosszban mellettük állt. Mindig készségesen segített, akár iskolai, akár magánéleti témában keresték fel őt. Nemcsak az osztályával, de az iskola összes diákjával is megtalálja a közös hangot. A diákok bármikor számíthatnak rá. Órái jó hangulatban telnek, az esetleges konfliktusokat mindig higgadtan tudja kezelni. Munkáját maximális odafigyeléssel végzi, tudását igyekszik érdekesen és jól rendszerezve átadni diákjainak. A tanórákon kívül nagy figyelmet fordít diákjai lelki támogatására is.”

A diákok és a tantestület nevében gratulálunk a Pro Iuventute kitüntetéshez, és kívánjuk, hogy a jövőben is sok öröm érje a pedagógusi pályán!

pro 10

Please publish modules in offcanvas position.