A Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny iskolai fordulóját rendeztük meg a mai délutánon.
A versenyre nevezett tanulók Tamási Áron Rügyek és Reménység című kötetéből olvastak egy részletet. A felolvasás sorrendje sorsolással került meghatározásra, majd a szövegrésszel való néhány perces ismerkedés után elkezdődött a verseny. A zsűri az összes nevező meghallgatása után tanácskozott, és a következő döntést hozta.

Első Tóth Anna 9.c osztályos tanuló lett, megelőzve Kocsis István 9.a osztályos társát. Ők ketten képviselik iskolánkat április 13-án, a prózafelolvasó verseny következő fordulóján, ahol már nemzetközi mezőnnyel mérik össze tudásukat. Harmadik helyen Fogl Vivien 12.b osztályos tanuló végzett. Gratulálunk!

