Karácsonyi műsor - versenyeink eredményhirdetése

IMG 3077A szentmise után az iskolában került sor a karácsonyi ünnepségre, melynek első részében az általános iskolások számár kiírt versenyek közül a Ma-TEKÓ-ló, a KözgazdÁszok és az Internetes nyelvi verseny eredményhirdetésére került sor. 

A kétfordulós versenyeken több mint száz általános iskolás vett részt, akik közül a legjobb eredményeket elérők személyesen vehették át jutalmukat. A versenyek eredménye a cikk végén található.

Az eredményhirdetést követően az iskola énekkarát hallgathattuk, majd egy karácsonyi színdarabot adtak elő Molnárné Venczel Katalin vezetésével a 10.d osztály tanulói, melyben a karácsony valós értékeivel találkozhattak a nézők. Az emberek értékeit, nem az anyagiakkal kell mérni, ennél sokkal fontosabb és értékesebb dolgok vannak, melyek körülvesznek minket, csak nem fordítunk rá kellő figyelmet a hétköznapokban.

IMG 3064

A karácsonyi műsorra minden évben meghívást kapnak az iskola nyugdíjas dolgozói is, akiknek egy kis ajándékkal kedveskedtek a diákok.

Versenyeredmények:

MA-TEKO-LÓ

  1. Klem Balázs - Szent Tamás Katolikus Általános Iskola, Mélykút, felkészítő: Tokodi György
  2. Török Péter - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Klock Katalin
  3. Biró Áron - Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kiskunhalas, felkészítő:Birkás Éva
  4. Jáger Tekla - Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Karsai Zsuzsanna
  5. Ritter Lázár - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Juhászné Czinkóczi Éva
  6. Kádár Laura - Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Karsai Zsuzsanna

Közgazd-Ászok gazdasági verseny

  1. Répási Réka - Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Tihanyiné Gerencsér Ágnes
  2. Kuncz Ábel - Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert, felkészítő: Reszlné Elek Henriette
  3. Tamaskó Máté - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Klock Katalin
  4. Horváth Noémi - Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Tihanyiné Gerencsér Ágnes
  5. Ruskó Olivér - Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Karsai Zsuzsanna
  6. Törteli Tamara - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Juhászné Czinkóczi Éva
  7. Ótott-Kovács Zalán - Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert, felkészítő: Reszlné Elek Henriette
  8. Posztobányi K. Csaba - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, felkészítő: Klock Katalin

Internetes nyelvi verseny

Német nyelv

  1. Orcsik Ádám - II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kecel, Berger Renáta
  2. Farkas Fanni - Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert, Mihókné Rácz Renáta
  3. Kránicz Dominika Kiara - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, Kissné Csordás Anikó
  4. Ódor Boglárka - II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kecel, Berger Renáta

Angol nyelv

  1. Varga Kevin - Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola, Kiskunhalas, Kindl Éva
  2. Véda Rajmond - Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, Kiskunhalas, Királyné Bálint Karolina
  3. Deli Máté - Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI, Soltvadkert, Szűcsné Martin Erika
  4. Kállai Martin - II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kecel, Rónainé Varga Zita

Please publish modules in offcanvas position.