Vízkereszt

hazszenteles25 1Vízkereszt napján, január 6-án a hagyományainkhoz híven intézményünk megáldásával kértük Isten gondviselését iskolánk diákjai és dolgozói részére.

Vízkereszt ünnepének története több mint ezer évre nyúlik vissza. Előbb keleten, később nyugaton terjedt el a IV. századtól a keresztények körében, akik számára ez az ünnep - a karácsony létezése előtt - Jézus születésének, megkeresztelkedésének, a napkeleti bölcsek látogatásának és Jézus első, kánai menyegzőn tett csodatételének ünnepe volt. Jézus születésével Isten megjelent az emberek között a földön. Születésének jele a betlehemi csillag volt, melyet követve a napkeleti bölcsek eljutottak hozzá, hogy köszöntsék őt, és hódolatukat fejezhessék ki. Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát ajándékozott neki. Aranyat a királynak, tömjént az istennek, mirhát pedig az embernek, akiket Jézus magában képviselt. Jézust Keresztelő Szent János keresztelte meg a Jordán folyóban. Erről emlékezik meg a vízszentelés hagyománya, melyet szintén ezen a napon végzünk.

Vízkeresztkor a kánai menyegző csodáját is felidézzük. Ez Jézus első csodája volt, amikor is édesanyja kérésére a megfogyatkozott bort úgy pótolta, hogy a vizet borrá változtatta. Ezzel azt szerette volna megmutatni, hogy benne valóban isten ereje van, és hogy ő az emberiség megsegítésére jött, előre mutatva a majdani megváltást is. Hagyományosan ezzel a nappal veszi kezdetét a farsangi időszak, melynek a hamvazószerdával kezdődő nagyböjti időszak vet véget.

hazszenteles25 4hazszenteles25 10hazszenteles25 13hazszenteles25 12

Please publish modules in offcanvas position.