Együtt sportoltak a tekósok a Magyar Diáksport Napján!
Szeptember utolsó péntekje a sportolásról szólt iskolánkban, ahol mind egyéni, mind csapatsportokban részt vehettek tanulóink. Az ilyenkor szokásos kvízverseny, röplabda- és focibajnokság mellett Balog Lajos tanár úr vezetésével kerékpártúrára mehettek az érdeklődők a 300 éves Vigyázó tölgyhöz, vagy a Power challenge verseny keretében tehették próbára erejüket. Guggolásban a testtömegük felével, fekvenyomásban 40%-kal, bicepszgyakorlatban pedig 30%-kal kellett minél több ismétlésszámot végrehajtani. A lányok versenyében Kardos Gréta kimagasló eredményt ért el, hiszen 100 guggolást hajtott végre, amivel magasan megnyerte a versenyt.
A helyezések összesítése után kiderült, hogy ebben a tanévben a legsportosabb osztály a 12.d lett, így a nap végén ők emelhették magasba a vándorserleget.
Eredmények:
Labdarúgásban az első helyet a 11.b osztály csapata érte el, megelőzve a 12.b és a 9.a együttesét.
Röplabdában a 12.d osztály végzett az élen, őket követte a 12.c, majd a 10.d következett.
A Power challenge versenyen a lányok között Kardos Gréta lett az első Miskolczi Maja és Pásztor Alexandrát megelőzve.
A 70 kg alatti fiúknál fekvenyomásban Csauth Martin nyert, második Bédics Ádám, harmadik Madácsi Dániel lett. Bicepszgyakorlatban szintén Csauth Martin győzött, megelőzve Madácsi Dánielt és Papp Zétényt. Guggolásban Csauth Martin lett az első, második Bédics Ádám.
A 70 és 90 kg közötti fiúknál fekvenyomásban Berta Barnabás nyert, második Szabó Kevin, harmadik Bognár Dorián lett. Bicepszgyakorlatban Balogh Dénes győzött, megelőzve Szabó Kevint és Berta Barnabást. Guggolásban Varga László lett az első, második Berta Barnabás.
A 90 kg feletti fiúknál fekvenyomásban és bicepszgyakorlatban is ugyanaz lett a sorrend. Első Kozla Tamás, második Barina Ákos, harmadik Serbán György lett.
A kvízt a 12.a osztály nyerte a 12.c és a 12.d előtt.