Úrnapja, teljes nevén Jézus Szentséges Testvének és Vérének ünnepe előkelő helyen áll a katolikus ünnepek között.
Szokás, hogy ezen a napon, vagy az ünnepet követő vasárnap, ünnepélyesen négy állomáson keresztül körbehordozzuk az Oltáriszentséget, ezzel kifejezve hódolatunkat a kenyér színében közöttünk maradt Krisztus iránt. Idén a két kiskunhalasi plébánia hagyományteremtő szándékkal együtt tartotta úrnapi ünnepségét. A liturgia az alsóvárosi templomban szentmisével kezdődött, ezt követően indult a szentségi körmenet egészen a felsővárosi templomig. Útközben az állomásokon meg-megállva énekkekkel és imádsággal köszöntöttük az Oltáriszentséget. Seffer Attila plébános atya megtisztelő kérésének eleget téve intézményünk pedagógusai és diákjai közösen készítettek úrnapi oltárt a Végh-kúria elé. A liturgia végén a felsővárosi templom előtt szerény vendégséggel várták az ünneplő közösséget.


