Átvették szakmai bizonyítványaikat a vállalkozási és bérügyintéző tanulóink.

kozgevizsga24 11A tizenharmadik évfolyamos közgazdasági osztály tanulói a mai napon befejezték vizsgáikat.

Ebben a tanévben 26 vállalkozási és bérügyintéző tanulónk tett sikeres vizsgát, ahol elsőként az írásbeli részben bérügyi és társadalombiztosítási szakfeladatok, majd bérszámfejtési feladatok vártak rájuk, ezt követően az elektronikus bevallások elkészítéséről és a pénzforgalmi nyilvántartások vezetéséről megszerzett ismeretekről kellett számot adniuk. A két napos vizsga szóbeli felelettel zárult, melynek részeként az általuk elkészített üzleti tervek védése várt tanulóinkra.

 

kozgevizsga24 34kozgevizsga24 36

Ezt követően Téglás László igazgató úrtól átvehették ECDL bizonyítványaikat azok a tanulók, akik tanórai keretek között a Tekóban megtanulták, majd számot adtak tudásukról a Neumann János

Számítógéptudományi Társaság vizsgakövetelményei szerint mind a hét informatikai modulból. Ez az oklevél felsőfokú továbbtanulás esetén akár 50 többletpontot is jelenthet számukra. Gratulálunk!

kozgevizsga24 51kozgevizsga24 44kozgevizsga24 55

Please publish modules in offcanvas position.