Tekós győzelem a Kárpát-medencei prózafelolvasó versenyen

proza24 1Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület huszonegyedik alkalommal szervezte meg a Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyt.

A megnyitó ünnepségen Dr. Döme Ottó, az egyesület elnöke tiszteletbeli tag tiszteletbeli tag címet adományozott Téglás Lászlónak iskolánk igazgatójának, ezen rendezvény több évtizedes támogatásáért, az irodalmi egyesület munkájának segítéséért.

 

proza24 3proza24 16

Ezt követően általános- és középiskolás kategóriában zajlott a megmérettetés, ahol az Erdélyi Helikon íróinak műveiből olvastak fel részleteket a versenyzők. A középiskolások Wass Albert – Adjátok vissza a hegyeimet! című regényéből idéztek meg részleteket, és ebben a mezőnyben Zsikla Máté Boldizsár (12.a) a zsűri egyöntetű véleménye alapján maximális pontszámmal első helyezést ért el. Az eredményhirdetéskor megtudtuk, hogy Haskó Márk (12.a) Kiskunhalas város különdíját nyerte el, Bartek Bence (9.a) teljesítményéért elismerő oklevélben részesült.

proza24 55proza24 58proza24 82proza24 84

A rendezvény zárásaként a jelenlévők a Semmelweis téren megkoszorúzták az Erdélyi Csillagok Fáját.

proza24 125proza24 134

Please publish modules in offcanvas position.