Gólok, drámák, fordulatok – ez történt a 49. Rákóczi Kupán

RK23 1 79Tíz győzelemre éhes csapat, több száz szurkoló és érdeklődő jelenlétében Tököli Attila 25-szörös válogatott nyitotta meg a 49. Rákóczi Kupa nemzetközi teremlabdarúgó tornát. Bizony megérte a szervezők sokhetes készülődése, hiszen ezúttal is kiváló körülmények fogadták a megjelenteket. A csapatok nem is maradtak adósak a jó játékkal.

Bár a házigazda Tekó számára nem indult jól a torna – vereséggel kezdünk a Kecskemét ellen -, ám a fiúk szép lassan belezáródtak és sok szép pillanattal örvendeztették meg a lelkes szurkolótábort. A pénteki játéknap eredményeit látva talán kevesen tippelték volna meg helyesen a későbbi végeredményt. A kecskeméti Piarista és a szintén jó játékot bemutató Kiskunfélegyháza a látottak alapján sokkal inkább tűntek a torna esélyeseinek, mint a későbbi győztes Szilády, akik pénteken és szombaton is begyűjtöttek egy-egy vereséget. De a tornát vasárnap kell megnyerni…

Az utolsó napra négy iskola maradt versenyben. Az „A”csoportot megnyerő Kiskunfélegyháza, valamint a „B” jelű ötöst megnyerő címvédő Bibó mellett, a pótselejtezőből a Tekó és a Szilády jutottak be az elődöntőbe. A rendkívül szimpatikus Kecskemét és a mindig veszélyes Orosháza számára a pótselejtező jelentette a végállomást.

RK23 1 200RK23 1 127

Bár a csoportkörben a házigazda egy döntőnek is beillő meccsen le tudta győzni a Kiskunfélegyházát, sajnos az elődöntőben már nem sikerült az újabb bravúr. A másik ágon is hasonló volt a forgatókönyv: a Bibó és a Szilády párharcát a csoportban a címvédő-, az elődöntőben viszont a trónkövetelő nyerte.

A bronzmérkőzésen két igazán csalódott csapat mérhette össze tudását. Sokáig nem jutottak dűlőre a felek, aztán az első félidő derekán a Tekó szerezte meg a lélektanilag fontos vezető gólt. A Bibó hősiesen küzdött, de a hazaiak nem engedték ki kezükből a győzelmet, így végül érmet ünnepelhetett a Rákóczi szurkolótábora.

A fináléban a Szilády hamar hátrányba került, ám ez sem vetette vissza a halasi fiúk lelkesedését, akik türelmes, taktikus játékkal a maguk javára fordították a meccset és megnyerték a 49. Rákóczi Kupát.

A 21. Rákóczi Hadnagya Kupa éremcsatái is izgalmas találkozókat hoztak. A bronzmeccsen történetének első érmét szerezte meg a kiskunmajsai Szent Gellért a Kecel ellen, majd a döntőben a Soltvadkert diadalmaskodott a szintén jó játékot bemutató Tompa ellen.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a 49. Rákóczi Kupa a megszokott – vagy talán még annál is magasabb – színvonalon kerüljön megrendezésre.

Jövőre mindenkit nagy szeretettel várunk a jubileumi, 50. Rákóczi Kupán!

RK23 1 135RK23 1 188

Please publish modules in offcanvas position.