A jövőben a Neumann János Egyetemmel működik együtt a Tekó az okleveles technikus képzésben.
Az elmúlt héten iskolánk igazgatója és a Neumann János Egyetem rektora írta alá azt az együttműködési megállapodást, melynek értelmében a következő tanévtől okleveles technikus képzésben részesülnek tanulóink. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a középiskolai és felsőoktatási intézmények tananyagait összehangolva a Neumann Egyetemre jelentkező tanulók többletpontokhoz juthatnak, valamint felsőfokú tanulmányaik során jelentős kreditpont beszámításban részesülnek, ezzel is elősegítve egyetemi továbbtanulásukat.
Az eseményhez kapcsolódva három napon keresztül megtekinthették diákjaink a NEUTECH – Neumann Technológiai Bázis konténerét, ahol a különböző tematikájú előadások mellett technikai különlegességekkel is megismerkedhettek.


