Szombat délelőtt 10 órakor a Tekó udvarán rokonok és barátok várták azt a 110 fiatalt, akik a 12. évfolyam végeztével elballagott iskolánkból.
Felcsendültek a jólismert ballagási dalok hangjai, és ballagók elfoglalták helyüket. Őket elsőnek Hozdik Zsolt kanonok-plébános köszöntötte, majd iskolánk énekkara és Veres Petra (11.c) búcsúzott diáktársaitól. A végzősök nevében László Ákos (12.a) köszönt el az iskolától, majd Tamaskó Máté (12.a) adta át a Rákóczi címeres iskolazászlót a 11. évfolyamnak. Ezt követően Téglás László igazgató úr ajándékot adott át azoknak a tanulóknak, akik a középiskola négy éve alatt kiemelkedő munkájukkal öregbítették iskolánk hírnevét.
Ebben az évben Az év diákja címet László Ákos (12. a) érdemelte ki, míg a Jó tanuló, jó sportoló címet ketten, Lány Bianka (12. c) és Bakró-Nagy Dániel (12.d) vehették át. A Tehetséges diák kitüntetést Erdélyi Tímea (12.b) kapta, a Rákóczi Művészeti Nívódíjban Tamaskó Máté (12.a) és Komáromi Alexandra (12.c) részesült.

A Rákóczi Kitűnősége díjat Spitzer Bálint (12.a), Molnár Fanni (12.c) és Orbán Anna (12.c) kapta meg. A Vincit Virtus díjat Fehér László Levente (12.a), Hajagos-Tóth Martin (12.a), Rokolya József (12.a), Vígh Csaba Tibor (12.a), Barta Viktória (12.c) és Törteli Tamara (12.d) vehették át, a logisztikai technikus Míg Tibor (14.d) versenyeredményéért részesült jutalomban. Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület ifjúsági díját Kollár Valentina kapta meg dr. Döme Ottótól.

Iskolánk igazgatója búcsúbeszédében idézte meg az eltelt négy közös évet, amely alatt iskolánk falai között váltak érett fiatal felnőttekké ballagóink, akik az ünnepség zárásaként megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát.

