Iskolánkba vártuk Kiskunhalas, és a környező települések 7-8. osztályos tanulóit, akik a megrendezett négy versenyszám valamelyikében akarták megméretni magukat.
A MA-TEKO-LÓ, az Internetes nyelvi verseny, a TEKO-DOLÓ és a KözgazdÁszok elnevezésű vetélkedőkre, melyek a matematika, a német és angol nyelv, az informatika és a közgazdaság témakörében zajlanak, ebben az évben összesen mintegy 120 általános iskolás nevezett, akiket a rendezvény megnyitóján Téglás László igazgató köszöntött.


A versenyfeladatok kijavítását most is végzik a tekós pedagógusok. Az eredményekről értesíteni fogjuk a résztvevőket, a helyezettek díjazására pedig április 6-án kerül sor.


