Iskolánkban is megemlékeztünk a halottak napjáról, az elmúlásról, mely az ember egyik legalapvetőbb tapasztalása.

Elmúlnak a percek, a napok, az évek, majd legvégül az élet is elmúlik, minden szépségével és fájdalmával együtt. Többféle képpen lehet az életnek ehhez a kérlelhetetlen realitásához hozzáállni. Lehet tagadni vagy egyszerűen beletörődni, avagy hedonista módon a mának élni, nem törődve magasabb célok elérésével. Mi Keresztények állunk legjózanabbul az elmúlás kérdéséhez.

Erről szólt halottak napi elmélkedésében iskolánk lelkivezetője Gyirán Péter iskolalelkész, aki Szent Ágoston püspök gondolatait idézte a halálról:

A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre. Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts! Úgy hangozzék nevem házunkban, ahogy mindig is hallható volt. Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz. Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi. Miért lennék a gondolataidon kívül… csak mert a szemed nem lát? Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok. Lásd, jól van minden. Meg is fogod találni a lelkemet, és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetem. Kérlek! Légy szíves! Ha lehet, töröld le könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem!