Szeptember 17-én délután iskolánk diákjai részt vettek az európai mobilitási hét keretein belül megszervezett ügyességi kerékpáros versenyen.
A csapatot Dopita Csenge (10.b), Tallér Ádám (12.d), Urbán Dominik (12.d) és Maráczi Milán (11.d) négyese alkotta. A megmérettetés négy fordulóban zajlott, ahol nagyon izgalmas feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak. A verseny érdekessége volt, hogy iskolánk testnevelő tanárnői (Feketűné Bódis Mónika és Szabó Dalma), Süveges Bence (11.d) tanuló, Igás Andor testnevelővel kiegészítve egy tanári csapatot alkottak, és így vettek részt a küzdelemben.
A 4 főből álló tekós csapat a második helyen végzett szoros versenyben, míg a tanári csapat a harmadik helyen zárt.



Ugyanezen mobilitási hét kapcsán a szervezők készültek egy kvízzel is a versenyen induló csapatok számára, ahol a fenntarthatósággal és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos kérdésekre kellett megfelelő választ adniuk a diákoknak. A kvízesek trióját Balasi Barnabás (11.d), Süveges Bence (11.d), és Somogyi Máté (11.d) alkotta. Ők is második helyezést értek el a megmérettetésen. Gratulálunk a résztvevőknek!

