Hét év után nyert Kötény Kupát a II. Rákóczi

koteny20 3Immár az egyik legrégebbi múltú lány középiskolás labdarúgó tornának számít a Kötény Kupa, melyet 2012 óta szervez minden évben a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum.

A hagyományosan május végére tervezett versenyt az akkori járványhelyzet miatt nem lehetett megrendezni, ám a lány foci népszerűsége miatt szerettük volna még ebben a naptári évben pótolni. Így aztán őszre halasztódott a versengés, melynek a Bundzsák Dezső Sportközpont adott otthon. Bár az időjárás nem volt túl kegyes a csapatokhoz, a lányok hősiesen álltak a sarat és kemény, szoros mérkőzéseket játszottak egymással.

Minden csapatban fantasztikus kapusteljesítményeket láthattunk, így aztán igen kevés gól esett, a legtöbb találkozó a sok helyzet ellenére mindössze egy-két találatot hozott.

Az első helyet végül négy győzelemmel és egy döntetlennel, kapott gól nélküli teljesítménnyel a II. Rákóczi csapata szerezte meg, akik így hét év szünet után hódították el újra a vándorserleget. Az elmúlt években többször hajszállal lemaradó házigazdák ezúttal rendkívül egységes csapatként játszottak az egész tornán és abszolút megérdemelten lettek aranyérmesek.

koteny20 30koteny20 9

A második hely sorsa még az utolsó mérkőzésen is nyitott volt. Sokáig úgy tűnt a Szilády II. a kezdeti pontvesztések ellenére megelőzheti a végig kiegyensúlyozott Dékánit, ám a Kalocsa elleni záró meccsük 1-1-es döntetlennel ért véget, így végül a Dékánié lett az ezüst, míg a Sziládynak a bronzérem jutott.

A szép, technikás focit játszó Kalocsa szintén kissé beragadt a rajtnál és bár a végére alaposan magára talált a csapat, a dobogóra már nem sikerült odaérnie.

koteny20 4koteny20 22

A Tekó Fakó bár nagyon lelkesen küzdött, végül nem tudta megismételni a Meglepetés-vegyes Kupán elért jó helyezését. Szoros meccseket játszottak és bár kevés gólt kaptak, sajnos az ellenfelek kapuja előtt ezúttal kevésbé voltak határozottak, így végül az ötödik helyen zártak. Ennek ellenére is elmondható, hogy lelkes, sikerre éhes lányok alkotják a Tekós utánpótlást.

A hatodik helyen a végig hajtós Szilády I. végzett. A torna legfiatalabb csapata minden ellenfele dolgát megnehezítette, egyedül a Kalocsa ellen szaladt bele egy pofonba, de a most megszerzett rutin a későbbiekben számukra is sokat érhet.

A IX. Kötény Kupa végeredménye:

  1. II. Rákóczi 13 pont
  2. Dékáni 10 pont
  3. Szilády II.   9 pont
  4. Dózsa, Kalocsa   5 pont
  5. Tekó Fakó   4 pont
  6. Szilády I.   0 pont

Egyéni díjazottak:

                Gólkirálynő: Patai Petra (Dózsa, Kalocsa)

                Legjobb játékos: Barta Viktória (II. Rákóczi)

                Legjobb kapus: Herceg Dorina (Dékáni)

                Legjobb Tekós: Buknicz Kata (II. Rákóczi)

Tornaválogatottba került: Zsubi Petra (Szilády II.), Viszmeg Ninetta (Szilády I.), Stibrik Luca (Tekó Fakó)

koteny20 62

Please publish modules in offcanvas position.