Közel száz tekós diák vehette át újabb Cisco ITE oklevelét
Az elmúlt tanév szeptemberében öt, az informatikai szakmacsoporthoz tartozó csoport kezdte meg a Cisco ITE képzést a Tekóban. Ez igazán különleges abból a szempontból, hogy még soha ennyi diák nem vett részt egyszerre ebben a képzésünkben. Eddig csak a szakgimnáziumi osztályok végezték el ezt a tanfolyamot tanórai keretek között, most viszont a lehetőséget kiterjesztettük a gimnáziumi osztályaink infós diákjaira is. Ennek köszönhetően a 9.a informatikai szakgimnáziumi osztályban 34-en, a 9-10-11. évfolyam gimnáziumi osztályainak informatikai csoportjaiban pedig összesen 57-en vettek részt, akik a tanév során sikeresen teljesítették a tizenkét, az informatikai alapismeretek fontosabb témaköreit felölelő részből álló képzés vizsgáit és június elején sikeres záróvizsgát is tettek.


Péli Csaba, a Tekó ITE képzéséért felelős Cisco instruktora a tanfolyamon a tavalyi évben végzett diákok eredményei alapján megkapta, a Cisco Networking Academy – Instructor Excellence Advanced 2019 díjat, amivel azokat az instruktorokat ismerik el, akik a Cisco oktatási rendszerében világszinten az előkelő TOP 25%-ban teljesítenek, Magyarországon pedig az első két intézmény közé tartozik.




