Hétfőn délután tanévnyitó ünnepségen köszöntöttük új kilencedikes tanulóinkat.
A 2020-2021-es tanévet megnyitó ünnepségen, a koronavírus terjedése kapcsán hozott rendelkezések miatt nem lehetett jelen az iskola udvarán teljes létszámában a diákság, ezért a csak a tizedikes és tizenegyedikes tanulók fogadták az új, kilencedik osztályt kezdő ifjú tekósokat.
A kilencedikesek esküt tettek az iskola zászlója előtt, osztályfőnökeiktől pedig egy iskolai jelvényt valamint egy emléklapot kaptak. Ezt követően Téglás László igazgató úr üdvözölte a diákságot, majd a fenntartó nevében Hozdik Zsolt kanonok-plébános köszöntötte a megjelent diákokat, szüleiket és pedagógusokat.




